Régen történt, bár még mindig fáj. Szörnyű dolgokat mondtam neki, és ő állta a sarat. Szaíktottam vele, amit nem kellett volna. Azóta is rendesen el vagyok kenődve, de még is mit csinálhatnék? Nem vagyok a szavak embere, se a tetteké. Még mindig szeretem őt, ám már biztos, hogy ő engem nem. Vajon most is az új barátnőjével van? Biztos vagyok benne.
Ma van nővérem esküvője. Éppen készülődtünk, én voltam az egyik koszorús lány, aki fogadta a vendégeket, mikor megjelent Taeyang. Felfelé igyekezett a lépcsőn, mikor meglátott engem.
- Szia...! - köszönt. Mosolygott is, ám nem értettem meg miért. Közben rájöttem, hogy nem nekem jött a meleg fogadtatás, hanem a vőlegényleg, aki Taeyang bátyja.
- Helló! - fogtak kezet.
- Mizujs? Izgulsz, mi?
- Mint állat! És te?
- Hát...ami azt illeti...- rám nézett, ugyan is az ajtóban álltak meg. - ...valamennyire, igen.
- Gyere beljebb! - karolta át vállát, majd a nagyterembe vezette. Szomorú tekintettel figyeltem, ahogy elmegy előttem.
- Yoon! - rontott be barátnőm.
- Mi az?!
- Mindjárt itt lesz a vőlegény családja! - azzal ahogy ezt kimondta, már meg is jelent az apukat.Min mellém állt.
- Üdvözöljük önt és kedves családját! - hajoltunk meg illedelmesen.
- Óh, Yoon...nem gondoltuk, hogy te is itt leszel. - szólalt meg az anyuka. Nem nagyon szeret engem. Már akkor sem, mikor Taeyang hazavitt bemutatni a szüleinek. - Miért vagy itt?
- É..én Yoo Bin-nek vagyok a huga...- magyarázkodtam.
- És téged kért meg, hogy legyél az egyik koszorús lány?
- I..igen...
- Szia, anya! - jelent meg MinHyuk ( a vőlegény), Taeyang-gal az oldalán. Megölelte, megpuszilta anyja arcát.
- Mond csak, fiam!
- Igen, anya?
- Ő mit keres itt? - mutatott rám.
- Na, de anya! Kérlek, ő Yoo Bin huga! Még jó, hogy itt van. Míg az anyja szívózott, hogy mi a francot keresek itt, mert hogy összetörtem a legkisebb fia szívét, addig én volt szerelmem arcát bámultam.
- Yoon! - hallottam meg anyám hangját.
- Anya! - rohantam hozzá, és öleltem meg.
- Óh...ti is itt vagytok...?
- Miért vagytok itt a fiam esküvőjén?
- Azért mert a lányomnak is ma van az esküvője.
Ezt mind csak azért csinálták, mert megbántottam Taeyang Oppat, akin nem is látszik, hogy a szíve darabokba lenne.
- Öhm...anyós! Üdvözlöm! - avatkozott közbe MinHyuk. Anyum nagyon szereti őt, csak az anyját nem. Valahogy együtt érzek vele. - Öhm...Yoon! Taeyang! Mi lenne, ha elmennétek Yoo Bin-ért? Addig én itt maradok az anyósommal, és anyámmal.
- Menjünk! - jelentette ki Taeyang.
- De...- szóltam volna közbe, mikor elkapta karom és magával rántott.
- Gyere már, mert anyám szét szed, ha itt maradsz! - suttogta. Majd beültünk a limuzinba, ami nem kis költség volt, de megérte, szerintem. - Szép! Honnan volt rá pénz? - kérdezte.
- Ne..nem tudom. Anyáék állták az egészet...- próbáltam válaszolni, ám kissé nehezen ment.
Kis idő múlva megszólal. Én csak az ablakon bámulok ki, amint az házak csiga lassúsággal hagynak el.
- Tényleg így gondolod? Hogy ez lenne a helyes kettőnknek?
Nem tudtam mit válaszolni, csak az üveget néztem, közben könnyeim folytak.
- Yoon! Kérlek nézz rám! - fordította maga felé fejem. - Hiányzom egyáltalán neked? Vagy amit a fejemhez vágtál, igazak voltak, és nem akarsz többet látni...?
- Ne...nem tudok mit mondani...
- Engedd meg nekem, hogy jobbá tegyem, kérlek!
- Taeyang...kérlek..ezzel nem könnyíted meg a dolgomat! Próbálj meg elengedni, vagy nem tudom...
Odaértünk a házunkhoz. Azonnal kiszálltam és berohantam a házba nővéremet keresve.
- Yoo Bin! Megjöttünk, gyere! - kiálltottam, mire lesétált a lépcsőn. - Gyönyörű vagy, Unni! - öleltem meg. Közben Ő is belépett.
- Nagyon szép vagy, YooBin! - mosolygott.
- Vele jöttél? - súgta a fülembe. - Nem szedted szét a kocsiban? - nevetett. - Te sírtál? - fogta kezei közé arcomat.
- Kérlek, hagyjuk! Hol van öcsi?
- Még fent. Nem tudom mit csinál ilyen sokáig.
- Fent van JiSong is? - kérdezte Taeyang. Nővérem bólintott, mire én elindultam felfelé.
- Öcsi...- kopogtam be az ajtón. Éppen a ruhájával bajúdott, a kislány pedig a földön ült, felöltözve és játszott. - Hehe, na gyere segítek! - leguggoltam hozzá, majd begomboltam az ingjét. - Ígyni! Kész is vagyunk! - mosolyogtam. - JiSong, drágám, gyere indulunk! - felvettem öcsit a karomba, majd megfogtam a kislány kezét és elindultunk lefelé. Lépcső alján vártak minket.
- Indulhatunk? - kérdezte nővérem.
- Igen, persze!
- Bátyus! - ugyrott a karjaiba.
Visszaértünk az esküvőre. Mikor elkezdődött volna, addigra Taemin összeesett a nagy melegben. Pedig vele vonultam volna be.
- Ne, ne, ne, ne! Ez nem igaz! - állították fel a fiúk, miközben én szentségeltem. - Most akkor egyedül menjek be?
- Nyem! - szólalt meg JiSong, aki Taeyang kezét fogta. - Oppával menj be! Úgy is..- ekkor Taeyang közbe szólt.
- JiSong...az már régen volt. Most már mind a ketten meggondoltuk magunkat.
- Igazsa vany! - állt ki a kislány mellett öcsém.
- Mondjuk, ha a két kicsi együtt mennének be, te pedig Taeyang-gal, akkor senki sem maradna páratlanul. - mondta barátnőm kísérője.
- De...
- Yoon! Semmi de! - kiálltott rám Min.
- Értettem...- hajtottam le a fejem.
Félóra múlva elkezdhettük végre a ceremóiát.
- Ideges vagy? - súgta.
- Hogy veled kell bemennem? Amiatt nem, csak, hogy nem tudtak senki mást berakni...- eröltettem meg kissé hangom.
- Mit képzelsz te?! Kihasználod a fiam, aztán eldobod, most meg loholtatod magad után, mint a kiskedvencedett?! - üvöltött kint az udvaron. Előtte álltam, lehajtott fejjel, szégyenkezve. Közbe megjelent MinHyuk.
- Anya kérlek! Taemin elszédült, azért állt be a helyére az öcsém! - próbált kimenteni.
- Tényleg? Ez esetben....figyellek! - majd elment.
- Jól vagy, Yoon? - aggódott.
- Igen, köszönöm, de nem mindig menthetsz ki, mikor a nővérem anyósa nekem támad. Nem is kellen itt lennem.
- De igen! A nővéred számított rád, és itt is voltál! Na és most gyere be, együnk! - nevetett, majd átkarolta vállam és bementünk. Leültem a nagy család asztalához. Szokásosan volt, aki szólt pár szót az újdonsült házaspárról. Majd Taeyang következett, aki egy dalt írt a nagy eseményre. Leült a zongora mögé, ujjait a billentyűzetre helyezte, majd lenyomta azokat. Torkából felszakad az énekszó, ami számomra csak még vonzóbbá tette őt, bármennyire is sajgott a szívem. Meglátta szemeimben a hevesen dobogó szívemet, mire abbahagyta és kiment. Mindenki kikerekedett szemekkel és kérdőjellel a fejükben nézett egymásra, hogy mi volt ez. Kiszaladtam utána.
- Taeyang! - kiáltottam utána.
- Mi az?!
- Várj...
- Mire?! Arra, hogy elmond nekem, hogy mekkora egy szemét vagyok?! Hogy sokkal jobbat érdemlek nálad?! Hogy jobb így?!
- Taeyang...kérlek ne üvöltözz...!
Erre mindenki kilépett az udvarra.
- Hát akkor mit tegyek?! - lépett közelebb. - Te hozod ezt ki belőlem...! - súgta, közben hajamba dúrt.
- Csókolj meg...kérlek...- abban a pillanatban ajkait enyémhez nyomta. Párnái mintha felhők símúltak volna hozzám. - Sajnálom...- motyogtam ajkaiba.
- Soha többet ne kérd, hogy próbáljalak meg elengedni...- karolta át derekam, majd közelebb húzott magához.
- Soha...- öleltem szorosabban. Ajkaink úgy nyomódtak össze, akár két kicsi legó. (csak, hogy poén is legyen benne)
- Szeretlek, hiányoztál!
- Te is nekem! Szeretlek Oppa!
(ONESHOT-os részt meglehet pillantani a külön erre a szándékra csinált blogomban! :) )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése