Egész nap csak arra a pillanatra várok, hogy végre találkozzak barátommal, aki táncpróbán van. Elindultam pontos időben, hogy a párom által kért időpontban ott legyek. Ám még is úgy érzem, hogy teljesen elfelejtett mostanában. Sokkal többet van a barátaival és a próbákon. Néha még telefonon is alig bírtunk beszélni. A mai nap különleges, hisz ma van annak az évfordulója, hogy először találkoztunk.
Mivel egész nap unatkoztam egyedül otthon, elmentem a kedvenc fagyizmhoz. Nyár volt, a nap szinte perzselt. Beálltam a sorba, egy fiú után, aki mögül alig láttam ki, hogy megnézhessem milyen ízek vannak. A fiú előttem pont olyat kért, amilyet én is szeretek. Citromot és csokoládét édes tölcsérben. Kifizette, majd eláltt az útból. Odaléptem, szintén két gömböset kértél a megszokott ízekkel. Kifizettem, utána pedig leakartam ülni, hogy nyugottan elfogyaszthassam a fagylaltomat. Ám csak egy szabad hely volt. Annál a srácnál, aki az imént még előttem állt. Odasétáltam. Ő a telefonját nyomkodta. Megkérdeztem, hogy szabad-e ez a hely, mire egyenes válaszként, csak egy "Persze, nyugodtan" mondatot kaptam. Leültem, szintén elővettem a telefononom, mire a fiú rákérdezett, hogy ugyan azok az ízek, amiket ő kért. Válaszként igent mondam. Elmosolyodott, amin én is. Mikor végeztem megtöröltem számat, majd telefonom kijelzőjén is megnéztem magam, hogy még véletlenül se legyen csokis a szám szélén. Felálltam, majd elköszöntem a fiútól. Azután is szinte minden nap találkoztunk a fagyizóban, ugyan olyan fagyival a kezünkben.
Gondolataimat a telefonom pittyegése zavarta meg. "JiYong hívja önt" jelezte. Felvettem, majd beleszólt.
- Szia! Akkor jössz ma? Remélem, hogy itt leszel...hiányzol!
- Szia, JiYong! Igen, éppen odatartok! Drágám, nem felejtettél el ugye semmit?
- Nem, miért?
- Öhm...nem érdekes...nem sokára odaérek.
- Rendben, kicsim! Szeretlek, nagyon!
- Én is, Oppa... - azzal leraktam. - Igen...elfelejtette... - szomorkodtam. Tudom, hogy sok a dolga, és nem is haragszom ezért rá, csak egy picit rosszul esik.
Mikor odaértem, egy 5 percre rá, már meg is jelent TOP, aki intett nekem, majd beszállt a kocsijába és elhajtott. Közben megjelentek a többiek is, utána ők is otthagytak. Kissé idegesen néztem rá karórámra, hogy hol lehet már. Majd az emlegetett szamaram is megjelent, JiYong. Megölelt, majd hosszasan megcsókolt.
- Hiányoztál! - szorít magához.
- Te is nekem, Oppa, de nem kapok levegőt!
- Bocsi...
- Oppa, mond tényleg nem felejtettél el semmit?
Erre bevágta a gondolkodós fejét.
- Nem, tényleg nem. Miért mire kellene emlékeznem?
Rendben, hogy elfelejtette, de legalább ilyet ne csinálna. - gondoltam magamban.
- Semmire, menjünk! - mosolyogtam, de belülről egy kicsit fájt.
- Hová akarsz menni?
- Nem tudom, te hová?
- Van egy jó kis hely, szerintem elmehetnénk oda.
- Rendben..-adtam be a derekam.
- De bekötöm a szemed, mert apa egyik kedvenc helye. Nem szereti, ha oda viszek valakit. Rendben?
- Rendben, legyen.
Bekötött szemmel, kellett ráhagyatkoznom és imátkoznom, hogy ne vezessen neki egy fának.
- Meg is jöttünk, ülj le ide. - ültetett le egy székre. - A kendőt pedig akkor vedd le, mikor szólok!
- Igen is! - viccelődtem, majd ott hagyott.
Vajon hová hozott? - merengtem ismét gondolataimban.
Később visszatért.
- Nyújtsd ki a nyelved!
- Miért?
- Csak tedd, amit mondtam!
Kissé kidugtam nyelvem, mire egy hideg, ám finom dologgal találkozott.
- Most már leveheted.
Mikor szemem napvilágot látot, először az ő mosolyával és a szinte arcomba nyomott csokis és citromos fagyval találkozott.
- Boldog évfordulót, szerelmem! - kuncogott. - Azt hitted elfelejtettem? Láttam az arcodon, hogy azt hitted. - nevetett.
- Gonosz vagy, tudsz róla? De egyben, én vagyok a világ legszerencsésebb nője. - húztam magamhoz egy csókra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése