2014. május 1., csütörtök

"Suli buli"

Yoon
Ma, ahogy mi szoktuk hívni, suli buli van. Van egy rész, ahol én énekelek, de az még sokkal később van. Osztálytársak közelében táncolok én is, mikor odajönnek az idősebbek és, meglepetésünkre szinték csatlakoznak.
Jóban vagyok az egyik fiúval közülük. Namjoon a neve, de mi csak RapMon-nak hívjuk. Vele úgy elbeszélgetünk és táncolunk, miközben jön az a fiú, aki nem képes elfogadni, hogy milyen nagy képű, miközben valakinek tetszik. Mr.Nagyképű JungKook megérkezik.
- Őh...nekem most...elment a kedvem, bocs! Öm..heh...úgy is mindjárt én jövök, szóval...most megyek...- azzal lelépek.
JungKook
- Haver, valamit nagyon elszúrtál.- teszi vállamra kezét RapMon.
- Tudom, de ha nem értem, ezt a lányt, akkor mit csináljak?
- Próbálj vele barátkozni. Rájössz, hogy nem is olyan rossz fej. - azzal a lányokhoz áll és velük kezd táncolni.
Yoon
- Hát, akkor kezdjünk bele...- fújom ki a levegőt, majd a bandámmal felsétálok a színpadra. Beállnak, a hangszerük mögé,majd játszani kezdik a lassú számot, amit kiválasztottak. Mindenki lassúzni kezd a párjával. Kook is, azzal a lánnyal, akit én teljes szívemből rühellek. Valahol a közepén megcsuklik a hangom, ahogy őt nézem és, ahogy átöleli azt a lányt. Szememből könnyek kezdtek hullani.
- Yooni, énekelni kellene. - jön oda hozzám az egyik gitáros fiú.
- Ne...nem megy...- azzal a kezébe adtam a mikrofont, majd kirohantam sírva az udvarra.
RapMon
- Most boldog vagy?! - megy oda Kook-hoz, Yoon egy barátnője.
- Öhm...öm...- szegény maknae meg sem mert szólalni.
- M?! Tudod, hogy ez a lány, már karácsony óta beléd van zúgva?! Cöh..idióta!
- De most mi történt?
Majd azzal a lendülettel a lány lekevert neki egy nagy pofont.
- Még meg is kérdezed, hogy mi történt?! Idióta!!
Ez után a szó után kirohanok megkeresni Yoonit, akit sírva találok egy padon. Odasétálok, leülök, majd kis idő után átkarolom és magamhoz húzom.
- Sh...semmi baj! Nyugodj meg...- simogatom fejét.
Yoon
 Jól esik, hogy legalább egy valaki foglalkozik velem.
- Ha bent lettél volna, akkor láttad volna, hogy Kook akkora pofont kapott Tinától, hogy azt hittem, hogy elrepül a p*****a!
- Na de Mon! Te nem szoktál csúnyán beszélni! - nevetek.
- De szoktam, csak akkor, ha te nem vagy ott.
- Ez igaz...- hallok meg egy ismerős hangot.
- JungKook?
- Szokott így beszélni...de csak akkor ha te nem hallod. - mosolyog. - Gyere...
Megfogja kezemet és felhúz magához.
- Nos, akkor én megyek is. Majd jöttök! - és Mon már el is tűnt.
- Öhm...hm...- nem tudok megszólalni. Szótlanul áll ő is előttem, miközben a kezemet fogja. Mikor meglátom a piros foltot az arcán, eszembe jut, hogy Tina lekevert neki egy nagyot. - Na...nagyon fáj?
- Mi? Ja, hogy ez? Igen, eléggé. Erős kezű ez a te barátnőd. - kuncog.
- Tudom, hogy fura kérés, de...áh inkább hagyjuk.
- Na, mond!
- Öm...esetleg énekelnél most, itt, nekem? - pirulok össze.
- Mit?
- Amit, akarsz, csak a te részed legyen, abból a számból.
- Oké, akkor...- és elkezdi énekelni nekem a Beautiful című számukat. Hehe...még a rap részét is. - Na?
- Heh...nagyon jó volt, és köszönöm, hogy megtetted ezt nekem! - mosolygok.
- Szívesen, de most te tartozol nekem!
- Oké, mond mit csináljak? Azt előre megmondom, hogy táncolni vagy...
- Énekelj nekem és nem érdekel, hogy nem akarsz, mert tartozol és én ezt szeretném!
- Biztos? - bólogat. - Hm...rendben...
- Vagy várj! Van egy jobb ötletem!
JungKook
Ekkor ajkára tapadok és magamhoz húzom még szorosabban.
- Hm...Kook! - nem nagyon érdekel mit akar mondani, csak az, hogy csókunkat még jobban elmélyítsem, így hátát finoman simogatni kezdem. Majd oldalát és végül derekát. Kezei vállamon pihennek. Éreztem, hogy néha egy kicsit bele is markol kezeivel.
Yoon
Hirtelen nem bírtam mit szólni. Mintha lefagyott volna az egész világ vele együtt a testem is. Szemeim egy pár percre nyitva vannak, hogy lássam őt. Mind két szeme csukva. Így hát az enyémek is. Átkarolja derekam, azzal finoman még közelebb húzva magához.
Semmi más nem hallatszik, csak a csend, és ahogy a csók közbeni sóhajtozik, amelyek engem a sírba küldenek. Soha nem éreztem még ilyent...gyengéd és puha.
Yoon
Röviden a történet vége annyi lenne, hogy: vissza be mentünk, én elénekeltem úja végig a dalt, a csaj akivel volt Kook most sikítozik, és Kook pedig boldogan tapad újra ajkamra. Néha még egy kicsit bele is harapott, de ismeritek a mondást! Minden jó, ha jó a vége...és rossz a kezdete...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése