Reggel, mikor felébredek, Yooni kipirosodott arcával találom magam szemben. Elmosolyodok, majd megsimítom arcát.
- Hm...- mocorog. Kinyitja szemit és, ahogy meglát engem elmosolyodik ő is. - Jó reggelt...!- bújuk hozzám. Megpuszilom fejét, majd végigsimítom hosszú aranybarna haját. Mélyeket szippantok illatából, amely évekkel ezelőtt megbódított.
- Neked is szerelmem...- ölelem szorosan magamhoz. Ő is visszaölel és megcsókol. Majd elenged és felkel. - Most hová mész?
- Csinálok valami reggelit...- és kiment.
Pár perc elteltével várom, hogy lehívjon. De nem teszi, ezért lemegyek én is.
- Yoon! Szerelmem! Hol vagy? - szólítom, de nincs válasz. - Ne játsz velem! - nevetek, hogy mindig ezt szokta csinálni. Meg fog ijeszteni. Hirtelen meglátom karját a földön heverni a pult mögött. Ez már nem volt olyan vicces. Odarohanok és látom, hogy ájultan fekszik a földön. - Yoon! Yoon! Kicsim! Ébredj! Kelj fel! - rázogattam vállait, de semmi. Pánikoltam. Hívtam a mentőket, akik pár perc múlva jöttek is. Berakták a mentő kocsiba és megengedték, hogy én is beszálljak mellé. Karját fogtam egész végig, amíg be nem értünk a kórházba. Amit beértünk, hordágyon vitték be őt az egyik szobába.
- Vérnyomása, rendben, pupilla rendben - állapítja meg az egyik fiatal doktornő. - fájdalomra...nem reagál!
- Az mit jelent doktornő? - kérdi az egyik segítője.
- Kómába esett! - megrémültem. "Kómába esett?! Csak azt ne! Bármit csak azt ne!"
Kijött a doktornő és elmondta a híreket. Majd megjelenik egy idősebb férfi orvos, és ő is megvizsgálta Szerelmem. Mintha megcsípte volna a karját.
- Doktornő! - ki jött. - Mit állapított meg a beteggel kapcsolatban?
- Doktor úr, azt, hogy a beteg kómába esett.
- Komába? Biztos? Fájdalomra reagált? -a fiatal nő mutatta, hogy nem. - Akkor legyen szíves nézze meg még egyszer...- ő bement, megszúrta a karját, mire Yoon egyik ujja megrándult. Mosolyogni kezdtem. Örült a szívem, hogy nincs szó kómáról.
- De...doktor úr! Akkor miért ájult el? - fordulok felé aggódva.
- Kiderítem!
Eltelt egy fél óra-óra mire a férfi visszajött. Addig én idegesen mászkáltam a folyosón.
- Nos, jó híreim vannak. Kiderült, hogy Yoon azért ájult el, mert....hogy is mondjam? Három hónapos terhes...! Gratulálok! Apa lesz! - veregette meg a vállam."Lesokkoltam! Yoon terhes?! És én vagyok a baba apja?! Ha tudta miért nem mondta el?!"
- Öm...doktor úr! Bemehetnék esetleg hozzá? - ő bólintott és bekísért.
Ott feküdt az ágyon. Lassan odasétálok hozzá és megsimítom az arcát, amire kinyitja pilláit és rám mosolyog.
- JungKook! Hidd el! El akartam mondani neked csak...
- Semmi baj...- csókolom meg. - Szóval kis babánk lesz...- simogatom hasát.
- Örülsz? - kérdi.
- Igen, nagyon...- tapadtam ismét ajkaira....
- Neked is szerelmem...- ölelem szorosan magamhoz. Ő is visszaölel és megcsókol. Majd elenged és felkel. - Most hová mész?
- Csinálok valami reggelit...- és kiment.
Pár perc elteltével várom, hogy lehívjon. De nem teszi, ezért lemegyek én is.
- Yoon! Szerelmem! Hol vagy? - szólítom, de nincs válasz. - Ne játsz velem! - nevetek, hogy mindig ezt szokta csinálni. Meg fog ijeszteni. Hirtelen meglátom karját a földön heverni a pult mögött. Ez már nem volt olyan vicces. Odarohanok és látom, hogy ájultan fekszik a földön. - Yoon! Yoon! Kicsim! Ébredj! Kelj fel! - rázogattam vállait, de semmi. Pánikoltam. Hívtam a mentőket, akik pár perc múlva jöttek is. Berakták a mentő kocsiba és megengedték, hogy én is beszálljak mellé. Karját fogtam egész végig, amíg be nem értünk a kórházba. Amit beértünk, hordágyon vitték be őt az egyik szobába.
- Vérnyomása, rendben, pupilla rendben - állapítja meg az egyik fiatal doktornő. - fájdalomra...nem reagál!
- Az mit jelent doktornő? - kérdi az egyik segítője.
- Kómába esett! - megrémültem. "Kómába esett?! Csak azt ne! Bármit csak azt ne!"
Kijött a doktornő és elmondta a híreket. Majd megjelenik egy idősebb férfi orvos, és ő is megvizsgálta Szerelmem. Mintha megcsípte volna a karját.
- Doktornő! - ki jött. - Mit állapított meg a beteggel kapcsolatban?
- Doktor úr, azt, hogy a beteg kómába esett.
- Komába? Biztos? Fájdalomra reagált? -a fiatal nő mutatta, hogy nem. - Akkor legyen szíves nézze meg még egyszer...- ő bement, megszúrta a karját, mire Yoon egyik ujja megrándult. Mosolyogni kezdtem. Örült a szívem, hogy nincs szó kómáról.
- De...doktor úr! Akkor miért ájult el? - fordulok felé aggódva.
- Kiderítem!
Eltelt egy fél óra-óra mire a férfi visszajött. Addig én idegesen mászkáltam a folyosón.
- Nos, jó híreim vannak. Kiderült, hogy Yoon azért ájult el, mert....hogy is mondjam? Három hónapos terhes...! Gratulálok! Apa lesz! - veregette meg a vállam."Lesokkoltam! Yoon terhes?! És én vagyok a baba apja?! Ha tudta miért nem mondta el?!"
- Öm...doktor úr! Bemehetnék esetleg hozzá? - ő bólintott és bekísért.
Ott feküdt az ágyon. Lassan odasétálok hozzá és megsimítom az arcát, amire kinyitja pilláit és rám mosolyog.
- JungKook! Hidd el! El akartam mondani neked csak...
- Semmi baj...- csókolom meg. - Szóval kis babánk lesz...- simogatom hasát.
- Örülsz? - kérdi.
- Igen, nagyon...- tapadtam ismét ajkaira....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése